A kölyök nevelése abban a pillanatban elkezdődik, amikor a gazdához kerül! 

Hibás az a hozzáállás, amikor valaki azért nem foglalkozik a néhány hónapos kiskutyával, mert: „Hadd legyen gyerekkora, a tanulással még ráér!” A kölyök ugyanis ebben a korban mindenképpen rengeteg mindent megtanul, legfeljebb az útmutatásunk nélkül nem épp azt, amit kéne, sőt esetleg pont az ellenkezőjét.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kölyöknek szigorú kiképzésre van szüksége!

Az alapvető cél „mindössze” annyi, hogy a kölyköt eligazítsuk az emberek világában, ahol még nem ismeri a szabályokat. Egyértelműen meg kell neki mutatnunk, mi a helyes és mi az, ami számunkra elfogadhatatlan, méghozzá úgy, hogy közben a lehető legkevesebb negatív ingert alkalmazzuk, és kiépítjük a sikeres tanuláshoz szükséges bizalmi kapcsolatot.

Emellett az első hónapok során nagyon fontos, hogy a kiskutya minél többféle ingerrel találkozzon a lehető legváltozatosabb környezetben.

Az ideális szocializációhoz nem elég ugyanazon a kutyafuttatón néhány jól ismert kutyával kialakított jó kapcsolat. Megfelelő tapasztalatok híján a kölyök idegen helyen, ismeretlen kutyákkal, nagyméretű, fekete vagy furcsa hangokat kiadó fajtákkal bizalmatlan, félénk vagy agresszív lehet.

A kutyaiskolán sokféle – a megszokottól eltérő kinézetű és viselkedésű – idegen emberrel és gyerekekkel való találkozásra is mód nyílik.

A stabil behívás kialakításához elengedhetetlen, hogy a kutya minél többet legyen szabadon. Egy temperamentumos kutya pórázon sétálgatva nem is képes kitombolni magát. A kölyköktől pedig végképp nem várható el, hogy szabad séta vagy játék helyett jól nevelten  rövid pórázon lábnál menjenek. Manapság sajnos egyre kevesebb helyen szabad elengedni a kutyákat, illetve a sok autó és a felelőtlen gazdák agresszív kutyái veszélyesek lehetnek a kölykökre. Emiatt viszont nagyon nehéz olyan környezetet találni, ahol ideális körülmények között lehetne szoktatni a kölyköt arra, hogy a szabad futkározásból hívásra visszatérjen a gazdához.

A kutyaiskolán bekerített területen biztonságosan lehet szabadon engedni a kölyköket, egyszerre elősegítve a szocializációjukat és hatékonyan gyakorolni a behívást.

Az óvoda nem tanfolyami rendszerben zajlik, ahhoz bármikor lehet csatlakozni és a részvétel gyakorisága is tetszőleges. A foglalkozások itt is több csoportban zajlanak, a kutyák mérete, kora, temperamentuma és érzékenysége alapján. Minden kutyának ajánljuk, a nagyon félős, ill. a várhatóan domináns kutyáknak kötelező!

Mire számíthatsz a kutyaovis foglalkozásokon?

  • szocializáció oktatói felügyelet mellett
  • környezeti ingerekhez szoktatás – kerékpár, motor, fűnyíró, furcsa tárgyak-hangok, idegen emberekkel találkozás, stb.
  • otthoni együttélés kialakítása – hasznos tanácsok
  • játék minden mennyiségben
  • behívás alapozása

Amivel készülni kell

  • Az első alkalommal be kell mutatni a kutyus oltási könyvét.
  • A veszettség elleni oltás is kötelező, és az alap immunizációs oltásoknak is már meg kell lennie.
    A rendszeresen (3 havonta) történő féreghajtás ajánlott, valamint érdemes az állatorvosnál érdeklődni a kennel köhögés elleni oltásról is.
  • Jutalomfalattal már az első alkalomra készülni kell.
    A kutyus sokkal intenzívebb ingerek közé kerül, mint otthon, vagy a kertben, ezért érdemes nagyon finom, jó illatú és lehetőleg nem száraz falatokkal készülni, melyekért szívesen ránk figyel kedvencünk (pl.: virsli, párizsi, sajt apróra vágva).

Részvételi díj

1500 Ft/ alkalom/ 60 perc
(A befizetésről készpénzes nyugtát adunk a helyszínen. Névre szóló számlát CSAK magánszemélyek részére áll módomban kiállítani)

Bejelentkezés

Ha először jártok nálunk KutyaOvis foglalkozáson, kérjük hogy
töltsd ki a LINK-en található űrlapot!
KÖSZÖNJÜK!